Méregtelenítés
Egy év alatt egy átlagember 2 kg szilárd szennyező anyagot lélegzik be, 55,4 kg adalékanyagot vesz magába, és 4,5 l rovar és gyomirtó szert juttat a szervezetébe. Az egyre magasabb fokú civilizáció hatására megváltozott az életmódunk. Fokozódik a káros anyagok bejutása a szervezetbe, fizikai edzettlenségünk pedig, a szervezetközömbösítő és kiválasztó működését csökkenti. A környezetszennyezés révén olyan idegen káros vegyületekkel érintkezünk, melyekre nincs genetikailag meghatározott, megfelelő hatékonyságú méregtelenítési rendszerünk. Ezek miatt salakanyagok felhalmozódásával kell számolnunk. A felhalmozódás mértéke különböző lehet:
- Méregegyensúly (már nem egészséges, még nem beteg)
- Ez az állapot feltételezhető, ha az emésztés finoman behangolt egyensúlya bármilyen ok miatt felborul. Az urbanizált ember majdnem biztosan ebbe a csoportba tartozik. Minden esetben felborul ez az egyensúly, ha a személy túlsúlyos, mozgásszegény életmódot folytat, étkezése rendszertelen, illetve nem igazodik a pihenési időszakaihoz, kevés folyadékot fogyaszt, keveset alszik. A fellépő tüneteket még nem betegségként érzékeli: Székrekedés, vagy hasmenés, erős szagú izzadás és vizelet, szájszag, lepedékes duzzadt nyelv, sorvadó fogíny, gyakori haspuffadás, étkezéseket követő fokozott álmosság, fáradékonyság. Élvezeti szerek (kávé, tea, kakaó, alkoholos italok, szénsavas üdítőitalok édességek) rendszeres fogyasztása, a dohányzás, a munkahelyi vegyi ártalmak, erősen szennyezett környezetben való rendszeres tartózkodás, egyes testtartási rendellenességek (hanyag tartás) fokozott kockázati tényező. Erre az állapotra kell gondolnunk gyakran visszatérő hurutos megbetegedések, kedélyhullámzások, alvászavarok esetén is.
- Labilis méregegyensúly (már beteg)
- A fellépő tünetek, panaszok miatt a személy gyakran rendszeresen gyógyszereket is szed, jóllehet nem érzi magát feltétlenül betegnek. Vérnyomáseltérés, gyakori fejfájás, ízületi fájdalmak, allergiás légúti és bőrbetegségek, menstruációs zavarok, jó- és rosszindulatú daganatok esetén kell erre az állapotra gondolni.
- Metabolikus X-szindróma
- Ez a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, zsíranyagcsere-zavarok és érelmeszesedés ("halálos kvartett") összefoglaló neve. Méregtelenítő eljárásokkal mind a négy betegség eredményesen kezelhető. A metabolikus X-szindróma állapotában, a kötőszövetekben jelentős mennyiségű oda nem való fehérje halmozódik fel, ami miatt a hajszálerek fala megvastagodik. Ez akadályozza a sejtek oxigén- és cukorfelvételét, amire a szervezet vérnyomás- és vércukorszint emelkedéssel reagál. A vérnyomás- és vércukorcsökkentő gyógyszerek mindaddig csak tüneti kezelést nyújtanak, amíg a hajszálér vastagsága nem normalizálódik.
Mi tehát a megoldás?
A méreganyag bevitel csökkentése bio élelmiszerekből frissen főzött ételek fogyasztásával, tiszta levegőjű környezetben tartózkodással, olyan ivóvíz fogyasztásával, amiben csak H2O van.